Ugrás a tartalomhoz
Jegy információk

Filmklub extra // A HERNER FERIKE FATERJA

HÁY JÁNOS: A HERNER FERIKE FATERJA (71 perc)


Irányíthatja-e az ember a sorsát, vagy "úgyis az lesz, ami már megvan előre?" Három közmunkás világmegváltó gondolatokon morfondírozás közben felidéz egy régi történetet gyerekkorukból, a Herner Ferike nevű osztálytársukról, akinek az apja a helyi rendőr volt...

Valahol Magyarországon egy kis faluban három közmunkás évről-évre ugyanazt az árkot ássa, közben napról-napra ugyanarról beszélgetnek. 

Az egyikük, Béla megtudja, hogy a TV híradó mutatta egy régi osztálytársukat, Herner Ferikét, akinek az apja volt a falu rendőre gyerekkorukban. Béla felidézi, ahogyan annak idején egy kettőjük közötti gyerekes konfliktus hogyan nőtt nagyra, és miközben egyre több részletre emlékszik vissza, kapiskálni kezdi, hogy az emberi sorsok generációról-generációra ismétlődnek, és ugyanannyira állandóak, mint az előttük húzódó, folyton ugyanolyan árok.

A komikus és időnként fájdalmasan elgondolkoztató történet két idősík bemutatásán keresztül keres válaszokat az egyéntől az egész világig kiterjedő kérdésekre: Isten kezében vagyunk-e, vagy Isten bennünk van és ezáltal magunk alakíthatjuk a sorsunkat?

Háy János, a népszerű magyar író színművéből, a Ferencvárosi Pinceszínház előadása alapján, a rendezője, Börcsök Enikő emlékére készült film.


Szereplők:

Kaszás Gergő, Borbiczki Ferenc, Lázár Balázs, Juhász Réka, Buza Tímea, Molnár Csaba, Jánosi Ferenc, Tallián Mariann, Majoros Levente, Klemanovits Milán

Rendező, forgatókönyvíró: Kovács Gábor Attila

Producer: Noveczky Tamás, Fülöp Péter, Pálmai Zoltán

Executive producer: Sztarenki Pál

Fényképezte: Csíkszentmihályi Ajnácska

Látványtervező: Lukács Mihály, Lukács Máté

Vágó: Kovács Gábor Attila

Zeneszerző: Hibsch Sándor

Hangutómunka: Puszta Márk

Külön köszönet: Soós Péter


Díjak, elismerések:

ALTFF ALTERNATIVE FILM FESTIVAL, TORONTO, KANADA, 2022 - Legjobb vígjáték és operatőr jelölések.

THE INDIEFEST FILM AWARDS, LA JOLLA, USA, 2023 - Award of Excellence, legjobb nagyjátékfilm

BRNO FILM FESTIVAL, BRNO, CSEH KÖZTÁRSASÁG, 2023 – Legjobb független nagyjátékfilm

BUDAPEST MOVIE AWARDS, BUDAPEST, MAGYARORSZÁG, 2023 – Legjobb független nagyjátékfilm

KOSICE INTERNATIONAL FILM FESTIVAL, KASSA, SZLOVÁKIA, 2023 – Honorable Mention Award, legjobb nagyjátékfilm

YOUR WAY INTERNATIONAL FILM FESTIVAL, VALLETTA, MÁLTA, 2023 – Legjobb vágás, Kovács Gábor Attila; Legjobb színész (honorable mention), Kaszás Gergő; Legjobb mellékszereplő színésznő (honorable mention), Juhász Réka; Legjobb elsőfilmes rendező (honorable mention), Kovács Gábor Attila; Legjobb szcenográfia (honorable mention), Lukács Mihály és Lukács Máté

PADULA CERTOSA SOULPLACE FILM FESTIVAL, PADULA, OLASZORSZÁG, 2023 – Legjobb elsőfilmes rendező, Kovács Gábor Attila

CERVARA SOULPLACE FILM FESTIVAL, CERVARA DI ROMA, RÓMA, OLASZORSZÁG, 2023 – Legjobb operatőr, Csíkszentmihályi Ajnácska

DREAMZ CATCHER INTERNATIONAL FILM FESTIVAL, KOLKATA, INDIA, 2023 – Legjobb látványtervező, Lukács Mihály és Lukács Máté (Winner Attainment Award); Legjobb vígjáték (Phenomenal Attainment Awaard).

MADRIFF, MADRID INDIE FILM FESTIVAL, MADRID, SPANYOLORSZÁG, 2023 – hivatalos versenyprogram

METROPOLIS FILM FESTIVAL, MILÁNÓ, OLASZORSZÁG, 2023 – hivatalos versenyprogram


A belépés díjtalan!


A vetítés után Bárdos Csaba beszélget a film rendezőjével: Kovács Gábor Attilával.


Az eseményen kép és hangfelvétel készülhet, mely felhasználásra kerülhet az online és offline felületeinken.