Ugrás a tartalomhoz
Jegy információk

FELEfánt // koncert

Felefánt // koncert


Az Elefánt zenekar eredetileg duó formáció volt, Szendrői Csaba és Tóth András alapította. Bár még a

kezdeti, szombathelyi időkben is volt, hogy otthoni zenésztársak/barátok segítették őket, 2012-ig

főként ketten írták a dalokat. A Kodály method kapcsán állt össze a mai formájában ismert zenekar.

Már jó pár Elefánt zenekari év a hátuk mögött volt, amikor felmerült, hogy ketten is zenélhetnének

újra. A FELEFÁNT leginkább kedvelt Elefánt dalokat játszik, minimális hangszereléssel, gitár-ének,

esetleg dobgép köntösben tálalva, a pillanat szülte hangulattöredékekkel megspékelve. Ezek mellett

időnként előkerül egy-egy kiadatlan dal, egy-két feldolgozás is és Csabi köteteiben szereplő művek is.

A közvetlen és családias hangulat mellett improvizatívabb és spontánabb, ami a Szendrői-Tóth féle

zenélésre már az elején is jellemző volt. Rengeteget játszanak egymás mellett, szavak nélkül is érzik

egymást. Ezeken a koncerteken bármikor történhet valami váratlan zenei impulzus, általában

sodródnak is ezzel, ettől válik bensőségessé, természetessé, intimmé, váratlanná, így a közönség

számára is felszabadítóvá.


Jegyárak: október 15-ig az elővételes jegy 6000 Ft,

október 16-tól 6800 Ft, a koncert előtt a helyszínen 7500 Ft


Az eseményen kép és hangfelvétel készülhet, mely felhasználásra kerülhet az online és offline felületeinken.

Az eseményen kép és hangfelvétel készülhet, mely felhasználásra kerülhet az online és offline felületeinken.